9. FEJEZET

Látta, hogy hullámzik a levegő, és érezte, hogy itt valami veszély készül. Szorosabban markolta guandaóját és óvatosan lépkedett a homokban. Basonnak szólni sem kellett, figyelme feszült lett. Ám hiába az óvatoskodás, egyik pillanatról a másikra egy alak tűnt fel előtte, ám a nap annyira a szemébe tűzött, hogy észre sem vette, hogy ki az. Már támadott volna, amikor felismerte lányos alakját… ez Tamara volt. Len szíve örömében meglódult, és már indult volna felé, de az évek tapasztalata megállásra késztette.

-Hogy kerülsz te ide? – kérdezte a lánytól.

Tamara elmosolyodott és csábosan közelebb lépett.

-Csak rád vártam édes Len, te vagy az én szívem hőse. Jöjj és ments meg, hisz én csak téged szeretlek!

Len gúnyosan elmosolyodott. (Ám mosolya mögött némi irónia is volt, hiszen tudta, hogy Tamara sosem mondana ilyet, és ez némi szomorúsággal és dühhel is eltöltötte.)

-Szóval menjek oda? Azt akarod?

Tamara hátradobta a haját és csücsörített.

-Igen szívem, gyere a karomba! –és kitárta kezeit.

Len horkantott egyet és csak annyit szólt, hogy „Szuperrapid-támadás” és Bason már tudta is a dolgát. Az ál-Tamara füstölve tűnt el, Len kissé szomorúan nézett utána, de tudta, hogy nem engedhet meg magának ilyen gyenge érzelmeket, ha az igazi Tamarát biztonságban akarja tudni.

-Csak tudnám, hogy lehet alaki ilyen aljas, hogy Őt elrabolja!- motyogta dühödten, de Bason is meghallotta.

-Okos ellenséggel van dolgunk- mondta –Tudja, hogy ő fontos neked.

 Len megtorpant, és iszonyatos indulattal a hangjában halkan azt kérdezte:

-Mit mondtál?

Bason látta gazdáján, hogy még nem ajánlatos neki ilyen célzásokat tenni, így nem mondott semmit. –Majd rájön magától is. – gondolta, és majdnem elmosolyodott, bár tudta, hogy akkor az életével játszik. (Már ha egy szellem esetében lehet ilyet mondani.) Azt azonban látta, hogy Len némileg elgondolkodva hajtja le a fejét, és indul tovább.

Újabb alak tűnt fel szikrázva; Len nagybátyja volt az. Kedélyes hangon szólt Lenhez, mégis mennydörgött:

-Len Tao, nemzetségünk gyöngyszeme! Itt a lehetőség, hogy akkora hatalmat és erőt nyerj, amiről álmodni sem mertél. Csak gyere velem és hagyd itt ezt a sivár vidéket és még Yoh Asakurát is képes leszel legyőzni!

Len ökölbe szorította a kezét. Egy pillanatra, de csak egy pillanatra, megingott. Mennyivel egyszerűbb lenne itt hagyni ezt a vidéket, és hatalmas erőt szerezni! Még Yoht is legyőzhetné. Elfelejthetné Tamarát. Tamarát…?

-Nem akarom! – mondta ki gondolatait. S egyre magabiztosabb lévén előhúzta a guandaóját, és egy suhintással kettévágta ál-nagybátyját. Bosszankodva haladt tovább, amikor mindenfelől alakok vették körül; már támadásra lendítette karját, amikor meglátta, hogy csak csapatának többi tagja azok.

-Ti meg merre jártatok? –kiáltott rájuk dühösen.

A fiú elég nyúzottnak látszottak, csak Yoh válaszolt:

-Végig itt voltunk, csak valami erővel elvágtak minket egymástól. –és lezuttyant a homokba a többiek mellé. Az ál-Anna járt a fejében, aki megjelent előtte.

-Gondolhattam volna. –morogta Len, majd megpillantott egy hosszú kék hajzuhatagot Jocó mellett.

-Te meg mit keresel itt?- kiáltott Pilicára, merthogy ő volt az.

Pilica először összerezzent, de aztán kihúzta magát és kissé remegő hangon válaszolt:

-Tamara az én barátom is, és szeretnék segíteni neki. Elszöktem Annától, és utánatok jöttem.

Ekkor egy szigorú hang hallatszott a háta mögött:

-Dehogy szöktél!

A társaság odakapta a fejét, és Annát pillantották meg. Mind eltátották a szájukat, csak Yoh pirult el… az az ál-Anna! – gondolta –Egészen fura gondolatokat támasztott bennem.

-Mostmár elég legyen! Nem kirándulni megyünk, hanem veszélyes harcba, nincs szükségünk visszahúzó erőkre.

Szegény Pilica majdnem sírva fakadt, de Jocó a vállára tette a kezét és elélépett:

-Nem mondd ezt! Ő csak jót akart.

-De attól még…

-Csend legyen! –szólt halkan Anna, mégis mind abbahagyták a beszédet – Gondoljatok csak Tamarára, lehet ebben a percben is kínozzák, amíg ti itt veszekedtek.

Lennek a torkára fagyott a szó, és kerekre tágult szeme a döbbenettől… hogy lehetett ekkora bolond! Ökölbe szorította a kezét és nem szólt többet.

Tovább indultak csendbe burkolózva. Pár órával később Lyserg megtorpant:

-Valami megváltozott.- suttogta.

A többiek is érezték, valahogy idegesebbek lettek.

-Még a szőr is feláll a hátamon. –suttogta Jocó. Pilica a kezébe csúsztatta a kezét, és megszorította. Bíztatóan egymásra mosolyogtak. Magukban sem voltak biztosak, de egymást bátorították.

A következő pillanatban mennydörgő hang hallatszott:

-Bolondok vagytok, hogy eljöttetek! Lássátok hát hatalmam!

És remegni kezdett a föld, hatalmas falak emelkedtek ki a homoktengerből, amik egy óriási palota körvonalait adták ki.

A hang folytatta:

-Lépjetek be és találkozzatok a halálotokkal! –és kitárult a hatalmas vaskapu.

Egy darabig csak döbbenten nézték a pillanatok alatt feltűnt palotát, majd Yoh szólalt meg vigyorogva:

-Ilyen invitálásnak nem lehet ellenállni, ugye srácok?! – és elindult befelé. Lassan elnyelte a sötétség.

10. FEJEZET

Látták, hogy Yoht lassan elnyeli a palota sötét gyomra.

Trey felsóhajtott:

-Most persze egy újabb palotában bolyonghatunk, amíg megtaláljuk az ocsmány főgonoszt. –elvigyorodott – Nyomás!

És a kis csapat belépett a sötét lyukként ásító kapun. Lépteik zaját elnyomta a puha homok. Teljes csönd honolt odabent.

-Mondtam, ugye? –suttogta Trey, de mintha csak meghazudtolná, megláttak a sötétségben egy fénylő pontot. Len futásnak eredt; szíve minden lépésnél jobban dübörgött: Tamara valahol itt van…

Belépvén a terembe tekintete először a terem közepén álló emelvényre álló emelvényre esett, ami meg volt világítva. Egy szőke lány feküdt rajta. Nem messze tőle egy mozdulatlan test feküdt; Tam volt az. Len lélekszakadva futott hozzá.

-Tam! – kiáltotta –Ébredj Tamara!

Felnyalábolta és az ölébe vette. Arca békés volt és gyönyörű, nem volt rajta semmilyen sebesülés, mégsem mozdult. Len ettől kikelt magából:

-Tamara! Tamara! –kiabálta és megrázta a lány mozdulatlan testét. Félőrült volt az aggodalomtól, de nem tudta kin levezetni dühét. Óvatosan lefektette Tam testét és belekiabált az őt körülvevő sötétségbe:

-Hol vagy? Hol vagy te rohadék? Gyere elő és küzdj meg velem, ne bújj el gyáván!

Ekkor egy árny bukkant fel előtte, de olyan sötét volt, hogy Len nem tudta kivenni a vonásait.

-Sámánok! –szinte köpte a szavakat –Nem értetek máshoz, mint harcolni és pusztítani. Nem számít nektek semmi és semmi, csak a hatalom! El foglak titeket pusztítani a Föld felszínéről!

Erre a mondatra futott be a csapat többi tagja.

-Az az érzésem, hogy már megint lemaradtam valamiről. –jegyezte meg Ryo.

-De végre megérkezett a díszvendégünk! Yoh Asakura! Most meghalsz! –kiáltotta a testetlen hang és fény öntötte el a termet. Mindannyian hunyorogtak és meglátták a terem közepén álló köpenyes egyént. Az egy hatásos mozdulattal ledobta magáról a csuklyát és feltárult arca. Egy pár másodpercre mindenkinek elállt a lélegzete.

Egyedül Trey szólalt meg:

-Srácok, én nem értem, hogy miért akarja Jess Danes megölni Yoht… Ő nem csak egy kosaras?

Egyikük sem válaszolt. A csuklyás vagyis Jess Danes folytatta:

-Az csak egy álca volt, hogy Yoh közelébe férkőzzek és megöljem. De ti is sorra kerültök, ne féljetek, és az összes sámán is!

Azonban Yoh közbeszólt:

-Bocs meg közbevágok, de… te is sámán vagy, nem? Akkor miért akarod megölni az összes sámánt?

Jess csinos arca gyűlölködve elfintorodott.

-Én vagyok olyan, mint ti, többiek. Ti tehettek mindenről! Arról, hogy az én drága húgom halott! – és tekintete a ravatalon fekvő szőke lányra vándorolt. – Nem volt semmi bűne, csak annyi, hogy rajongott a sámánokért. És ti megöltétek őt! Nem vétett nektek!

-Ha már itt tartunk – szólt közbe Ryo – sosem találkoztunk veletek. Yoh mester sem ártott nektek. Akkor meg miért pont ő?

-Amióta legyőzte Zeke-t Yoh Asakura maga lett A Sámán. Ezért ha ő meghal, a példaképüket vesztett sámánok úgy összezavarodnak, mint a vezérüket vesztett patkányok.

A kis csapat tagjai összenéztek és szemükkel mind azt mondták: „Ez nem normális…”

-És Tamara mit ártott neked? – szólt lehajtott fejjel csendben, mégis vérfagyasztó hangon Len. Felemelte a fejét és kiáltott: - Miért kellett ártatlanul bűnhődnie?!

Jess először kicsit elbizonytalanodott, de aztán nyugodtan megvonta a vállát:

-Minden háborúban vannak ilyen sajnálatos áldozatok. Az ő baja, ha Yoh Asakurához tartozott.

Len fejében visszhangot vertek a szavak: „Yoh Asakurához tartozott…” A harag és düh villámként futott végig Len testén és agyában és ösztönösen nyúlt fegyvere után és kiáltott Bason után. Erre megjelent az óriási fekete sárkány és Jess máris a hátán termett.

-Ha ennyire vágyod a halált, hát megkapod! Asakura előtt küldelek a pokolra! – kiáltotta.

Végülis az életem Tamara nélkül elképzelhetetlen. –futott át Len agyán a gondolat.

Harcuk hihetetlen volt és monumentális. Szinte nem is látszottak, olyan gyorsan voltak. Len sokkal kockázatosabb lépéseket is megengedett magának, mint amúgy. Nem volt vesztenivalója. Ám a fekete sárkány roppant erejét úgy tűnt, lehetetlen legyőzni. Bason az óriás szellemformában többször a palota falának csapódott, amibe az beleremegett.

-Nem adhatom fel! –szűrte a fogai között Len és feltápászkodott. Újult erővel indult harcba és lassan sikerült észrevenni ellenfele gyenge pontjait. Egyszer sikerült a háta mögé kerülni, és Bason nagyot taszított a sárkányon, mire az  döngve a falnak esett.

A falon egy repedés futott végig és gyanús morajlás hallatszott a palota melyéből.

Ám az ellenfelek ügyet sem vettetek erre, folytatták a kimerítő harcot. Egyik sem bírta legyőzni a másikat, és egyre inkább bedühödtek.

-Nem foghat ki rajtam! – mondogatták mindketten.

Ők ugyan nem látták, de a repedés végigfutott a falon, egészen a mennyezetig, ahonnan hatalmas kőtömbök zuhantak alá. A csapat többi tagja tudta mi a dolguk. Yoh Tamaráért futott, Faust pedig kimentette a kőemelvényen fekvő lány testét. Ahogy a necromanta az ölében tartotta Jess húgát, valami furcsát vett észre rajta. Yohhoz futott és a hangzavar miatt a fülébe kiáltotta:

-Ez a lány nem halt meg! Még él és talán tudok is rajta segíteni, csak valami furcsa bűvölet hatása alatt van.

Yoh komolyan bólintott. Ő és Amidamaru felvették az óriás szellemformát és próbálták felhívni magukra a küzdő felek figyelmét.

-Jess! –kiáltotta- Jess ! A húgod életben van! Hallod?  A húgod nem halt meg!

A szőke fiú odakapta a fejét:

-Miket beszélsz?

Egy pillanatra nem figyelt oda, és eltalálta Len egyik támadása. Teljes erővel a falnak csapódott, ami ismét sziklatörmelékek zuhatagát idézte elő. Mindenki megpróbált félreugrani, de olyan hirtelen történt minden. Pilica Tamara élesztgetésével volt elfoglalva, így nem is láthatta a közelgő veszélyt. Csak Jocó kiáltását hallotta:

-Vigyázz Pilica!

Azzal a fiú félretaszította egy lezuhanó kőtömb alól, ami őt magát temette maga alá.

-Jocó! – sikoltott Pilica.

Ryo nem habozott, hatalmas szellemformájával megpróbálta felemelni a kőtömböt, de nem ment, Trey segítségével sikerült csak. Pilica odaszaladt, és kihúzta Jocót a törmelékek alól.

Jess felkecmergett és Yoh felé fordult:

-Hazudsz! A húgom meghalt! A szemem láttára találta el egy sámán támadása!

-Nem igaz! A barátom szerint meggyógyítható! Nézd! – mondta és Faustra mutatott, akinek keze alatt sárga fénnyel ragyogott a furyoku. Hatására a szőke lánynak először a keze mozdult meg, majd szempillája remegett meg.

-Yuzuha! –kiáltott Jess és szeme könnybe lábadt.

-Bátyám…- szólt elhaló hangon a leány és kezét nyújtotta felé. 

11. FEJEZET

A káosz a tetőfokára támadt, a félő volt, hogy a palota hamarosan összeomlik.

Azonban Len tartalékai kimerültek és elvesztette a szellemkontrolját. Az óriás szellemforma eltűnt és Len térdre esett.

A palota is ezt a pillanatot választotta az összeomláshoz és a további bennmaradás a halállal lett volna egyenlő. Len összeszedte minden erejét, és Tamarához futott, és felkapta. Semmi másra nem figyelt, csak hogy a lányt épségben kivigye. Csak remélni merte, hogy a többieknek is van annyi eszük, hogy otthagyják ezt a helyet. Magához ölelte Tamarát és saját testével védte a lezuhanó éles kövektől.

A többiekben is feltámadt az az okos ötlet, miszerint az összeomló palotából jó dolog kimenekülni. De még mindig nem tudták, hogy hátat fordíthatnak-e Jessnek. Sajnálatos módon megvárták az utolsó utáni pillanatot és a menekülési útvonalat lezárta egy szikladarab. Jess ekkor tért észhez. Gyengéd pillantást vetett húgára és óriás szellemfomájának utolsó erejével megfogta a kis csapat felett a leomló plafont, sárkánya farkával pedig kitörte a palota falát.

-Mentsétek meg őt!- kérte Yoht és Faust ölében lévő húgára pillantott. A sámánfiú megrázta a fejét és felkiáltott:

-Gyere te is!

Ám Jess csak szomorú pillantást vetett rájuk:

-Nincs más választásotok. Menjetek!

Yoh még tétovázott, de Ryo és Trey megragadták karját és elvonszolták. Jess fülében még felhangzott húga hangja:

-Bátyám! – mjad búsan megszólalt:

-Sajnálom… sajnálok mindent. – utánuk nézett, és amikor látta, hogy kiérnek, elengedte a feje felett a plafont.

A palota gyászos nyögéssel omlott össze.

A kiérő csapat futott, ahogy csak a lábuk bírta, és épp időben értek ki a palota kapuján. Hatalmas porfelhő keletkezett és a palota eltűnt a homoktengerben. Csak a sziklák és a homokfelleg maradt meg.

-Bátyám! –sikoltott még egyszer a lány és összeesett.

***

Eközben Len óvatosan lefektette a homokra Tamara testét.

-Mondd, hogy életben vagy… –sóhajtotta. De a lány semmilyen életjelet nem adott, Lennek pedig fogalma sem volt, hogy mit kellene csinálnia. Így bevitte egy szikla árnyékába és aggódva nézte. Nem tudott betelni a látvánnyal, mert hiába volt Tamara poros és sápadt, Len számára még így is gyönyörű volt.

-Kérlek nyisd ki a szemed. –mondta félhangosan, mire megrebbent Tamara szeme. Len közelebb hajolt hozzá, hogy megnézze, hogy nem csak a képzelete űzött-e vele csúnya tréfát. Ám tényleg valóság volt, a lány szeme lassan kinyílt és Lenre nézett. A fiú sosem érzett még ekkora megkönnyebbülést és boldogságot.

-Len… - suttogta Tam kiszáradt szájjal. Elég szörnyen érezte magát, a feje kóválygott, látása kissé homályos maradt és minden porcikája sajgott. De Len ott volt mellette. –Mi történt?

-Sss. Most inkább ne beszélj, majd ha jobban leszel. – szólt.

Hirtelen zavarba jött, és nem tudta, hogy mit kellene mondania. Egy gondolat járt a fejében, mióta elrabolták a lányt; még bocsánatot sem tudott kérni tőle, mert annyira gyáva volt.

-Én azt szeretném mondani…- kezdte nagy nehezen.

-Igen? – nézett rá várakozva Tam.

-Én…

-Igen?

-Én szeretnék bocsánatot kérni. –nyögte ki.

Tamara sóhajtott egyet, amit Len félreértelmezett, így kissé kapkodva folytatta.

-Én tudom, hogy késő már, de tisztában vagyok vele, hogy te mennyire kedves voltál hozzám. Mármint te mindenkihez kedves vagy, de én nagyon… öö… szemét módon viselkedtem veled. Azt is tudom, hogy mikor ápoltál, akkor éjszakákat virítottál át mellettem. – ügyet sem vetve Tamara csodálkozó pillantására, folytatta – én mégis rögtön leszóltalak. És ezt nem kellett volna. És örülök, hogy… hogy épségben vagy és… izé… hogy ilyen jó barát vagy. –fejezte be ügyetlenül.

Azok után, amiket összehordott, nem akarta, hogy Tamara félreértse, és tolakodásnak vegye a szavait. Ezért zárta le a barátság-témával, ami ugyan nagyon fájt neki, de legalább biztonságos terepen maradtak. Hiszen Tamarának Yoh tetszik… De akkor miért néz így rá vajon? – töprengett és a lány szomorú tekintetébe pillantott.

Csak barát… -csengett Tam fülébe az előző mondtat. Nagyon sóhajtott. Nos, akkor egy tört szívvel több… de akkor legalább tettesd, hogy semmi baj! – mondta magának.

Mosolyt erőltetett magára és válaszolt:

-Ugyan, semmiség. Ráadásul most te mentettél meg, szóval kvittek vagyunk megint.

Len csak hümmögött, aztán:

-Szerintem keressük meg a többieket és menjünk végre haza.

-Rendben. – bólintott Tam.

-Fel tudsz állni? – nyújtotta a kezét Len.

Tamara megfogta a kezét, de nem mert a szemébe nézni. Ha eddig nem pirult el, most biztosan el fog. Megpróbált felállni, de remegő izmai felmondták a szolgálatot.

-Sajnálom, de nem megy. – ült vissza kétségbeesett tekintettel. Ennyi problémát okozok neki… - gondolta.

-Nos akkor…-ráncolta a homlokát Len, majd se szó, se beszéd ölbe kapta a lányt.

Tamara először egy kicsit meglepődött, majd kellemes melegség áradt végig rajta. Elindultak, és menetközben felnézett Len arcélére. Elmosolyodott. A melegség utat talált a szívéhez.

A fiú megérezte, hogy Tamara figyeli és lenézett rá. Sokáig nézett a csillogó szempárba, majd tekintete levándorolt a lány ajkára. Édes kis piros cseresznyeajkak… gondolatai homályosak lettek. Nagyot nyelt.

Ekkor valami külső tényező behatolt a kis saját burkukba. Érezte, hogy figyelik. Felkapta a fejét, és látta, hogy barátai vagy tíz lépésre állnak tőlük és őket bámulják. Elpirult.

Az összes vicces lelkű barátjának eszébe jutott valami poént mondani, de aztán meggondolták magukat. Sosem látták még Lent ennyire elfelejtkezni a külvilágról, ennyire lefoglaltnak lenni egy másik ember által. Érezték, hogy ez most nem az a pillanat, amit viccel el lehetne ütni. Csak Jocó nézett Pilicára és Yoh vetett egy oldalpillantást Annára, ami persze a lányok figyelmét sem kerülte el. (Mint a lányok figyelmét általában az ilyen pillantások.) Így hát szó nélkül csatlakoztak hozzájuk és hazaindultak.

12. FEJEZET

Néhány nappal később immár megpihenten tengették idejüket az Asakura–házban. Remek idő lévén, Pilica és Jocó kint kóborolt a mezőn, immár hivatalosan is egy párként. Anna és Yoh egy eldugott sarokban beszélgettek. Mindketten tudták, hogy valami megváltozott köztük, és ez egy kissé feszélyezettebb, de izgalmasabb kapcsolat lett. Tisztában voltak azzal, hogy mi lesz a vége, de nem siették el a dolgokat, tudták, hogy még rengeteg idejük van egymásra. Faust természetesen szeretett Elizájával volt, ezt senki és semmi nem akadályozhatta meg. Egyetértettek abban, hogy a másik a legjobb társaság, és az örök szerelem számára. Irigylésre méltóan kiegyensúlyozott pár voltak. Ekkor érkezett Ryo. Körülnézett a párok között, és felsóhajtott.

-Mi van itt, hogy mindenki enyeleg? Egyébként is, hol van Lyserg?

-Azt hiszen fenn van Yuzuhával. –adta meg a választ Anna. –Ne zargasd őket! –majd visszafordult Yohhoz.

-Szóval ő is enyeleg… - morogta Ryo.

Ugyanis mióta Yuzuha a körükbe került Lyserg kitüntetően nagy figyelemmel fordult Jess húga iránt. Mindig átvette az ápolását, és ha tehették, sokat beszélgettek. Yuzuhának lelkiismertfurdalása volt a bátyja miatt, amit Lyserg nagyon is megértett, hiszen a Kívülállókkal történt dolgokat még most sem emésztette meg rendesen. Így segítettek egymásnak túllépni a múlton. Lyserg el volt ájulva Yuzuha szépségétől, törékenységétől és természetes bájától, ami nem is volt nagy csoda, hiszen hosszú szőke hajával, nagy kék szemeivel, babaarcától bármelyik fiú beleeshetett volna, ráadásul Yuzuha szerény volt, visszahúzódó és kedves, így Lysergnek nem hiába tetszett annyira. A lány először csak barátsággal fordult Lyserg felé, de a fiú kedvessége, őszintesége és aranyossága csakhamar más irányba terelte ezt az érzést. Ennek mindketten nagyon örültek, csak Jess halála vetett árnyékot boldogságukra, Yuzuha sokat sírt miatta.

Ryo egy darabig egyedül téblábolt a házban, és szomorkodott, hogy már mindenkinek van párja, csak neki nem, amikor összetalálkozott Treyyel egy együtt hülyéskedtek.

És hogy mi van Tamarával és Lennel? Semmi sem változott az elmúlt napokban; kerülték egymást, ahogy csak tehették, és csak lopva néztek a másikra. Egyik este, amikor egyikük sem volt már a ott, Trey fel is vette, hogy mi lenne, ha kicsit „besegítenének” nekik, de Anna lehurrogta, mondván, hogy most maguknak kell cselekedniük.

De a napok csak teltek, és mind Tamara, mind Len szenvedett. Tam egyik este fel is vetette Pilicának, hogy talán jobb lenne, ha elmenne. Szerencsére barátnőjének sikerült lebeszélnie erről a tervéről egy időre, de ő is tudta, hogy amit ezek ketten csinálnak, az nem mehet tovább sokáig.

Len agyában is egymást kergették a gondolatok, hogy mit kellene tennie, de egyik sem volt a megfelelő. Így ha tehette, még többet edzett, mint eddig, hogy elterelje a figyelmét. De meglepetésére azt kellett észrevennie, hogy már az sem segít. Folyton folyvást csak Tamara járt a fejében, az ő arcával kelt és feküdt. És bár semmi terve nem volt egyetlen gondolat kristályosodott ki benne, amit úgy érezte, hogy meg kell tennie, ha törik, ha szakad.

Tavasz volt és már „nyarult” is, tehát ezek a kiüléses piknikszerű összejövetelek egyre gyakrabbak lettek az edzések között. Erre tökéletes helyet biztosított a közeli kis mező, ami mellett egy kis erdőcske is volt, szóval ideális hely volt a párocskáinknak. Mindannyian ott voltak, jót ettek a lányok sütijéből, beszéltek és nevetgéltek. Persze, Len megint Tamarát bámulta, és szeme elkeskenyedett, amikor látta, hogy a lány hosszú pillantást vet, az egymást ugrató Anna – Yoh párosra. Szomorú tekintettel nézte őket egy darabig, majd elfordította tekintetét és sóhajtott egyet. Az járt a fejében, hogy milyen szépek együtt, és hogy bárcsak ő is így tudna viselkedni Lennel. A sóhaj pedig annak szólt, hogy már nagyon hiányzott neki a sráccal való csipkelődés és izgalmas pillanatok, de mint Len is megmondta, csak barátnak tekinti őt.

Persze Len nem volt gondolatolvasó, és a szomorú szemekből és a sóhajtásból azt a következtetést vonta le, hogy Tam még mindig Yoh után epekedik. Keze ökölbe szorult, majd felállt és feltűnés nélkül eltűnt. Persze Tamara észrevette és azt is látta, hogy a ház felé veszi az irányt. Mivel neki sem volt kedve tovább a vidám barátaival lenni, felállt és a kiserdő felé indult sétálni egyet.  Így már nem láthatta, mert eltűnt az erdőben, hogy Len, minderről semmit sem tudván, irányt változtat és az erdő felé indult. Anna figyelmét azonban semmi sem kerülhette el, és egy kis mosolyt engedett meg magának, ahogy az erdő felé nézett.

Tamara szedett néhány virágot, és elmélázva szagolgatta őket, így amikor befordult az ösvény egyik hirtelen kanyarán, nagy volt a meghökkenése, hogy Lenbe ütközött. Az hagyján, hogy ütközött, de a meglepetéstől mindketten elvesztették az egyensúlyukat és elesvén egymáson landoltak. Tamara érkezett felülre, és amikor felemelte a fejét, közvetlen közelről Len szemeibe nézett. A fiatal Tao szíve nagyot dobbant. Testük összesimult, Tamara selymes haja mind előrehullt és csiklandozta az arcát, és arcul csak egy centire volt egymástól. Mindkettejük szíve őrülten dobogott, és egy darabig csak bámulták egymást, majd Tamara észbe kapott és pirulva mászott le Lenről.

-Jaj, bocs. – motyogta, és a cipője orrát bámulta.

-Semmi baj. – dünnyögte Len.

Tudták, hogy ez nagy lehetőség arra, hogy mondjanak egymásnak valamit, de nem bírtak kinyögni semmit. Végül Tamara elfordult és a másik irányba indult volna, de Len megragadta a csuklóját.

-Várj! –szólt, és megtette azt, amit már nagyon régen meg akart.

Magához húzta a lányt, és arcát kezébe véve, megcsókolta. Először kétségbeesetten, majd egyre lágyabban. Amikor Tamara egy sóhajjal átadta magát érzéseinek, kezét lecsúsztatta derekára, és még közelebb húzta magához.

Ekkor, tavasszal nem ritka az ilyesmi, hirtelen eleredt az eső. Érezték az esőcseppeket a fejükön és széthúzódtak. Meg sem próbáltak bemenekülni a zivatar ellen, csak álltak és nézték egymást az esőben.

-Meg kellett tennem – mondta végül rekedt hangon Len – mert tudom, hogy soha többé nem lesz rá lehetőségem.

-Miről beszélsz? – kérdezte értetlenül Tamara, aki nem tudta mire vélni Len szomorú hangját, mikor ő az előző pillanatban majdnem lebegett a boldogságtól. Most már azonban úgy érezte, hogy neki is valami miatt aggódnia kellene.

-Tudod jól, hogy miről beszélek. –folytatta keserűen Len – Mindenkinek azt mondod, hogy csak barátok vagytok, de azért nem vagyok teljesen hülye. Ő Yoh Asakura, a legerősebb sámán, aki mindig kedves és figyelmes.

-Ennek… mégis mi köze Yohhoz? – kérdezte Tam még mindig értetlenül.

Len felsóhajtott. Még sosem irigykedett ennyire Yohra semmiért. Még az erejéért sem.

-Ő Yoh Asakura, Tamara!

-…És?

-Tudom… - tudta, mégis nehezére esett kimondania – hogy szerelmes vagy belé.

Elfordította fejét, hogy ne is lássa a szánalmat Tamara szemében. Mert most pont úgy érezte magát… szánalmasnak.

A lány először szólni sem tudott a meglepetéstől, majd, ahogy átlátott mindent, úgy könnyebbült meg. Len nem azért nem közeledett hozzá, mert nem szerette, hanem mert azt hitte, hogy Yoh tetszik neki. Lopva elmosolyodott.

-Len Tao, ezt mégis mire alapoztad? – kérdezte.

Len még mindig nem nézett rá, csak halkan motyogta, mert egyre hülyébben érezte magát.

-Láttam, hogy hogy néztél rá délelőtt… És hát ezt mindenki tudja…

-Senki nem tud semmit. Én nem vagyok szerelmes Yohba…

Erre Len felkapta a fejét, de nem mert reménykedni.

-… hanem beléd. – fejezte be Tamara.

Ezen már nem volt mit félreérteni, és izgalmában Len közelebb lépett hozzá, és úgy kérdezte gyanakodva:

-Nem hazudsz? Szóval nem bánod… hogy ő meg Anna… ?

Mostmár Tamara nyíltan mosolygott:

-Nem dehogy! Már nagyon rég rájöttem, hogy az csak gyerekes rajongás volt.

Soha senki azelőtt nem látott olyan boldogságot Len arcán, mint akkor, és nem is tudhatták, hogy mennyire illik hozzá. Megragadt Tamara kezét, és boldogan vigyorgott rá. A lány ugyan belül tudta, de szüksége volt rá, hogy Len kimondja:

-És te…?

Len tudta, hogy most minden erejére szüksége lesz, hogy legyőzze büszkeségét. Így nagy levegőt vett:

-Én… én… -nézett jobbra, balra valami segítséget remélve, majd amikor Tamara szemébe nézett, rájött, hogy ez az ő legfőbb segítsége, kimondta:  -Szeretlek.

Boldogságuk pillanatait eddigi életükben semmihez nem tudták hasonlítani. Így nem is próbálták, csak úsztak a boldogságban, és az elkövetkező percekben még sokszor megcsókolták egymást. Fogalmuk sem volt róla, hogy mennyi idő telt el, amíg érzékelték, hogy zuhog az eső. Ekkor megfogták egymás kezét, és együtt rohantak a ház felé. Benn mindenki rájuk zúdult:

-Hát ti meg merre jártatok?

-Nem tűnt fel, hogy úgy zuhog, mintha dézsából öntenék?

-Csurom vizesek lettetek!

Majd mind egyszerre hallgatott el, amikor meglátták az örömteli csillogást szemükben, és semmivel nem törődő mosolyukat, és eltátották a szájukat. Nem szóltak egy szót sem, egyedül Treynek nem esett le elég hamar.

-Mi van? –csend – Hogy ti…? Mi? JA!

Erre mindenki nevetni kezdett, még Len is eleresztett egy vigyort. Együtt vonultak be a szobába. Tamara és Len egymás mellé ültek, és a lány kényelmesen nekidőlt Lennek. A fiúban melegség áradt el, és tudta, hogy ezután sosem gondolt boldogságot fog átélni.

THE END