1. FEJEZET

Mint mindig, most is körbeülték az asztalt a vacsoránál, és hangosak voltak. Az egész csapat jelen volt; Trey Jocóval veszekedett, Len meg mindkettejükkel, Faust és Eliza szokás szerint egymással volt elfoglalva, Morty pedig Yohval beszélgetett. Csak Anna ült csendesen, a tányérjába bámulva. Majd tűnődve megszólalt:

–Pont egy éve, hogy legyőztük Zeke-t…

Hirtelen csend lett, és mindenki elgondolkodott, számolgatott és lassan bólogatni kezdtek:

–Haver, tényleg…

–Most, hogy mondod…

–Igen, a hölgynek igaza van…

Még egy pillanatig mindenki el volt foglalva a gondalataival, majd hirtelen megint mindenki egyszerre elkezdett beszélni. Csak Anna nézett tovább komolyan a tányérjába. Majd az órájára nézett, és hangosan felkiáltott:

–Jól van fiúk, késő van. Holnap nem fogjátok bírni a triatlonnapot!

Ők még egy kicsit morogtak, majd mindenki indult aludni, ugyanis tudták, hogy Annával szembeszállni egy öngyilkossággal egyenlő. Jóéjt kívántak egymásnak, Len hazaindult. Morty is követte volna, de Anna rákiáltott:

-Hé Törpe! Ne felejtkezz el a mosogatásról!

Morty megadóan sóhajtott és elkezdte a vizet engedni. Anna elégedetten ment fel a szobájába, útközben ránézett az órára. Tíz óra.

-Azt hittem, hogy már ma megérkezik. - mondta ki félhangosan gondolatait, majd halkan behúzta maga mögött az ajtót.

Másnap kora reggel már felkiabálta a fiúkat, akik álmosan, kóvályogva másztak ki az ágyból. Szombat lévén nem volt iskola, így igencsak megleődtek, amikor Anna már hajnali négykor kirángatta őket az ágyból.

-Mi történt Anna, ég a ház? -kérdezte Yoh, aki még a szemét sem nyitotta ki, úgy botorkált ki a folyosóra.

-Nem, csak kibővítettem kicsit a triatlont. A három hagyományos számon kívül lesz még egy kis súlyemelés, és egy kis párharc szellemek nélkül. -mondta Anna szemrebbenés nélkül.

A többiek erre már teljesen felébredtek, és méltatlankodni kezdtek:

-Ez nem ér…

-Ne légy szadista…

-Ez már nem is triatlon -kezdte Jocó -hanem hehe… pentatlon! Értitek? Pentatlon! Hehe!

A fiúk egyemberként vetették magukat Jocóra, és püfölni kezdték, amíg az ki nem kúszott a kezük közül.

-Ha verekedni van energiátok, akkor futni is! -Anna hangja ostorcsapásként hatott a sámánokra -Indulás!

Így aztán kelletlenül bár, de elindultak.

Len gyalog indult vissza az Asakura-házhoz. Útközben sötéten maga elé meredt, zsebre dugta a kezét. Nagyon hiányzott már neki a bajnokság és úgy érezte, hogy csak elvesztegeti az idejét. Ilyen és hasonló sötét gondolatok jártak a fejében, amikor nekiment valaminek. Megütközve felnézett és már rá is kiáltott volna az illetőre, amikor azt vette észre, hogy ez a valaki hatalmas ütést mér a gyomrára és ő már a levegőben is van. Fájdalmas puffanással ért földet. Kiszorult belőle a levegő a hirtelen támadástól és fuldokolva ült fel. De első lélegzetével Basont hívta:

-Bason, szellemem, egyesüljünk!

Mikor megérezte a kínai harcos erejét a testében, felnézett. Előtte egy Basonnál is hatalmasabb fekete sárkányszellem magasodott, pofáját kitátva, szeme pirosan égve. A hátán bő fekete köpenyben egy alak állt. Len megpróbálta kivenni a vonásait, de a csuklya nyílása csak sötéten ásított a hajnali félhomályban. Egy szót sem szólt, csak támadott. Len ügyesen hárította, és villámgyorsan visszatámadott, de akkor már a sárkánynak hűlt helye volt. Meglepődve egyenesedett ki, amikor iszonyatos fájdalom hasított a gerincébe, ismét a levegőbe emelkedett és jónéhány méterrel odébb landolt. Megint hátulról támadott! Összeszorította fogát fájdalmában, de feltápászkodott.

-Ebből elég! Bason! Ultragyors rapidtámadás! - kiáltotta, miközben a sok furiokus támadást végrehajtotta. Azonban a döbbenettől elkerekedett a szeme, amikor a támadása egyszerűen eltűnt a sárkány előtt. Újra és újra próbálkozott, de hiába. Amikor lihegve a fegyverére támaszkodott úgy látta, mintha a sárkány gúnyosan vigyorogna.

-Ki a fene vagy te? -kiáltott oda neki.

Egy meglepően lágy hang válaszolt a csuklya alól.

-Nem vagy olyan helyzetben, hogy kérdéseket tegyél fel nekem. A te szereped a tervemben annyi, hogy üzenetet adj át Asakurának. Azt, hogy jövök.

Nem szólt többet, csak leugrott a sárkány hátáról, köpenye lebegett körülötte.

-Drága sárkányom, mérj végső csapást erre a félnótásra. -szólt a hang. Len izmai megfeszültek az adrenalintól és felkészült a támadásra. A sárkány kitátotta pofáját, és hatalmas lángcsóva lövellt ki belőle. A láng nyalábjai körbevették Lent, aki védőpajzsot vont maga köré, de így is érezte a hatalmas erőt. Elképedve vette tudomásul, hogy a pajzsa, ami eddig minden támadást kibírt, kezd összeroppanni.

-Len mester… -hallotta Bason hangját, ami éppoly tanácstanal volt, mint ő, megérezve a közelgő véget.

-Nem adhatom így fel!- kiáltotta és utolsó erejét összeszedve kitört a lángkoszorúból és szétlövelte az energiáit. Fojtott kiáltást hallott az egyik irányból, de nem bizonyosodhatott meg róla, mert összeroskadt. Csak feketeség vette körül.

Mintha hangokat hallott volna és érezte, hogy megmozdítják a testét. De az idő és tér nem létezett számára, csak az öntudatlan feketeség. Valamivel később érezte, hogy valami hűvös éri a homlokát. Ez nagyon jól esett neki, mert úgy érezte, hogy egész teste tűzben ég. Felnyögött, de mozdulni nem tudott, mintha ólomból lettek volna a végtagjai. Próbálta kinyitni a szemét, de mintha összetapasztották volna. -Ki kell nyitnod a szemed! Fel kell ébredned! - mondta a belső hangja. Hallgatott rá, és résnyire sikerült is kinyitnia a szemét. Egy lány hajolt fölé. Szeme aggódva fürkészte, haja előrehullott a vállára, finom arcvonásai voltak. Szép volt. Ki lehet ez a lány? - gondolta ködösen Len. Valahogy ismerős, de mégis… Megpróbálta megkérdezni, hogy ki ő, de nyelve odatapadt a szájpadlásához. A lány hűvös kézzel végigsimított az arcán.

-Sss. Ne beszélj. -mondta. Len tarkója alá nyúlt és megemelte a fejét, hogy ihasson. Len mohón kortyolt. Mikor a lány elvette a poharat, Lennek végre sikerült összeszedni az erejét és megkérdezni:

-Ki vagy te?

A lány mintha jól szórakozott volna a kérdésen.

-Hát nem ismersz meg?

-Miért? Kellene? - akarta kérdezni még Len, de a sötétség újra magába szippantotta. Sokkal, de sokkal később tért újra magához, és mintha az agyát elborító ködöt elfújták volna. Kinyitotta a szemét és elfordította a fejét. Mellette ott volt a lány. Aludt. Összekucorodott egy széken, állát a karjára támasztotta. Len szemügyre vette a reggeli fényben. Sűrű szempillája árnyékot vetett a szemére, szája mintha durcásan csücsörtett volna. Hátközépig érő világosrózsaszín haja volt, és egy egyszerű fehér ruhát viselt, rózsaszín övvel a derekán. Len figyelmét nem kerülték el a szeme alatt húzódó karikák. A lány, mintha megérezte volna, hogy figyelik, kinyitotta a szemét. Mikor meglátta, hogy Len ébren van felállt és odalépett mellé. Öntudatlan kecsesség volt mozdulataiban. Megigazította a párnáját, mosolygott és megkérdezte:

-Jobban vagy már?

-Nem válaszoltál a kérdésemre. -morogta fenyegetően Len.

-Tudom. -mosolygott ismét a lány -Kérsz egy kis teát?

-Micsoda? -hökkent meg Len. -Azt kérdeztem, hogy ki vagy te, nem pedig teát kértem.

-Már jól hallottam első alkalommal is. Akkor talán kekszet kérsz? Most még semmi megerőltető ételt nem szabad enned.

Len vérnyomása az egekig szaladt.

-Azt kérdeztem, hogy ki vagy te! -ordította minden egyes szót külön kihangsújozva.

-Semmi szükség arra, hogy kiabálj. - folytatta bűbájosan a lány -Semmi baj nincs a hallásommal.

Úgy tűnt, a lány élvezi ezt a kis játékot, és ezzel még jobban felingerelte a fiút.

-De igenis, hogy szükség van rá… -kiáltotta, miközben elkezdett kikászálódni az ágyból. De hirtelen belenyilalt a fájdalom az oldalába. Odakapott és sziszegett a kíntól. A lány arcáról eltűnt a huncut mosoly, gyorsan odalépett mellé és visszanyomta az ágyra. Len megpróbált ellenállni, de vagy ő gyengült le nagyon, vagy a lány volt nagyon erős, így kénytelen-kelletlen visszadőlt az ágyra.

-Ezt meg ne próbáld mégegyszer!- kiáltott rá a lány dühösen. - Nem azért gürcöltem veled, hogy most itt mindent tönkretegyél!

-Ó, most azt várod, hogy megköszönjem? -Len hangja gúnyosan csengett - Hát nagyon szépen köszönöm, de egyedül is sikerült volna. Valahogy.

A lány válaszra sem méltatta, hanem felhajtotta a takarót, és a fiú kötéseit kezdte vizsgálni.

-Hé, te meg mit csinálsz? -kiáltott rá.

-Megvizsgálom, hogy nem-e szakadtak fel a sebeid az ugrándozásod közben. - válaszolt egyszerűen -Igen, a válladon rendben van… -motyogta szinte magának, és egyre lejjebb haladt.

-Hé, hagyd ezt abba! - fogta le a kezét a dühös-zavart Len, amikor a hasán lévő kötést vizsgálta.

Most a lány nézett rá gúnyosan mosolyogva: - Szerinted ki kötözött be?

-Ezek szerint te. - morogta Len.

-Na mi van? Csak nem vagy szégyellős?

-Én? Ugyanmár! Csak nem szeretem, ha idegenek nyúlkálnak hozzám. -kiáltott fel Len.

-Idegenek? -kérdezte a lány, de aztán összeráncolta a szemöldökét -Ahogy sejtettem! Felszakadt a sebed, és újra be kell kötözzem, mert átvérezted a kötést. Gratulálok.

-Én is meg tudom csinálni! -ellenkezett Len.

-Valóban? Próbáld meg felemelni a kezed! -szólt a lány.

Len úgy is tett, de nyomban megbánta, mert a fájdalom most sem kímélte. Morgott valamit az orra alatt.

-Tessék? Nem hallottam, hogy mit mondtál? - énekelte vidáman a lány. Len gyilkos tekintetet vetett rá.

-Azt mondtam, hogy nincs más választásom, mint hagyni, hogy bekötözz. - szűrte a fogai között -Te ezt élvezed ezt?

-A kötözésedet? Annyira nem szórakoztató, mint hiszed…

-A szívatásomról beszélek!

-A szívatásodról? -ismételte meg a lány, mint aki nem érti, majd szélesen elmosolyodott -Ja, azt nagyon!

Len azt hitte, hogy felrobban. De gyorsan lehűtötte magát, mert arra gondolt, hogy ha meggyógyul, kinyúvasztja ezt a csajt.

-Az még kicsit odébb lesz. -kuncogott a lány.

-Mi? Te gondolatolvasó vagy? -méltatlankodott Len.

-Nem, dehogyis! Csak olyan vérszomjas kifejezés ült ki az arcodra, hogy úgy gondoltam, hogy csak ellenem irányulhat. -mosolygott szelíden.

Len elgondolkodva nézte. Az előbb már majdnem beugrott neki, hogy honnan ismerős neki a lány, de a gondolat elszállt. Pedig már majdnem rájött!

A lány egy darabig csendben dolgozott. Óvatosan tekerte le a kötést Len hasa körül, vigyázva, hogy nehogy hozzáérjen valamelyik más részéhez. Mikor egyre kevesebb kötés maradt rajta, egyre közelebb kellett hajolnia a fiúhoz. Egy picit el is pirult és ez határozottan zavarta. Visszagondolt a régi elhatározására, hogy soha többé nem pirul el. Úgy tűnik, ez most nem válik be. Hát hogy a csudába ne piruljon el, amikor az arcuk csak egy centire van egymástól? Ráadásul sosem látott még ilyen szépen kidolgozott hasizmokat, amiket ugyan most zúzódások és sebek tarkítanak, de azért nagyszerűen néz ki. Felnézett Lenre, hátha annak gonoszkodó pillantásától elmegy a kedve a hasfalát bámulni, de meglepve látta, hogy a fiú is legalább olyan zavarban van, mint ő. És őt figyeli. Amikor szemük találkozott Len gyorsan elkapta a tekintetét és egy árnyalatnyival pirosabb lett. És átkozta magát, hogy mennyire hülye. Egy szép lány gyengéd érintésétől elkezd itt érzelegni! Hülyeség és gyengeség! Érzékei azonban kiszorították ezeket a gondolatokat az agyából, és már csak a lány közelségére tudott koncentrálni, és arra, hogy ajkai pár centire vannak tőle. És virágillata volt. Sóhajtott egyet.

-Ne mozogj - intette a lány kissé rekedtes hangon, ezért megköszörülte a torkát. Nem mert már ránézni, csak a kötést kötő kezét bámulták mindketten. A lánynak elkezdett remegni a keze, ezért gyorsan befejezte a kötést.

-Kész! -szólt megkönnyebbülten és mindketten gyorsan hátrébbcsúsztak, távolabb a másiktól.

-Ööö… kösz. -mondta Len, mire a lány meglepetten nézett rá, de nem szólt semmit, hanem elfordult a fiútól és a kötszereket kezdte összepakolni. Len csak a hátát látta és hosszú, csillogó haját.

-Most aludnod kell - szólt hátra a válla felett.

-De előbb mondd meg a neved.- szólt Len határozottan.

A lány szomorúan lehajtotta a fejét. Hát vége a játéknak. Ha Len megtudja, hogy ki ő, akkor soha többé nem néz rá majd úgy, mint kötözés közben. Ismét láthatatlanná válik a számára.

-De akkor ígérd meg, hogy aludni fogsz. -szólt csendesen.

Len felhúzta az egyik szemöldökét, mint aki kételkedik abban, hogy miért kellene engedelmeskednie a kérésnek, de végül beleegyezett. A lány ekkor szembefordult vele.

-Őszintén szólva örülök annak, hogy nem ismertél fel, de egyben rossz is. - nagy levegőt vett, majd elfordult és kifelé indult. Nem akarta látni, hogy milyen arcot vág Len, ha meghallja a nevét.

-Tamara vagyok. - szólt még, majd becsukta maga után az ajtót.

2. FEJEZET

Len egy darabig még bámulta a csukott ajtót, és egyszerűen nem tért magához. Ez lehetetlen. És mégis, most hogy visszagondol, tényleg Tam vonásai. Legutoljára akkor találkoztak, amikor a lány nagy szégyellősen bejelentette a társaságnak, hogy másnap elmegy. Ez Zeke legyőzése után pár nappal történt. A haját csavargatta, a szája szélét rágta, egyik lábáról a másikra állt és kerülte mindenki tekintetét. Egyedül talán Yohét nem. Ryo kérdezte meg elsőként:

-De hát hová ilyen hirtelen?

-Találkoztam nemrég egy nagyon híres jóssal, aki megengedte, hogy nála tanuljak tovább. Megbeszéltem előző mesteremmel, és ő is azt mondta, hogy nyugodtan menjek el, mert amit tudott, ő már megtanította, és ez az ember tényleg mindenkinél többet tud a jóslásról. Ő a leghíresebb. -tette még hozzá motyogva.

-És ki ez az ember? - kérdezte Yoh.

Tami egészen elpirult.

-Cassandrának hívják.

A társaság nagy része nagyon meglepődött, még Len is, hiszen hallotta Cassandra jóstehetségének hírét.

-Haver, te aztán nagy mázlista vagy! -kiáltott szájtátva Trey -Ő tényleg a legeslegjobb.

-Nos, akkor jó tanulás Tam! -mosolygott rá Yoh, amitől a lány (ha lehet) még pirosabb lett és gyorsan leült.

Aznap este látták utoljára. Nem adott magáról hírt, habár egyszer Anna tett valami olyan kijelentést, hogy jól megy a sora. Igazság szerint Len nem igazán figyelt oda rá, mert annyira nem érdekelte. Sosem voltak igazán jóban, ritkán beszéltek. Valójában Len átnézett rajta, nem foglalkozott vele.

Képtelenség! Gondolta végig újra az egészet Len (teljesen megfeledkezve az alvásra tett ígéretéről.) Hiszen nem egészen egy év alatt a lány teljesen megváltozott; nem pirult el örökké, nem ejtett le mindent, ami a kezébe került és nem bukott el a saját lábában, sőt ki merte mondani véleményét és élcelődött vele, Lennel. Kiderült, hogy még humora is van, bár igencsak sajátos - húzta el a száját Len. És bátran belenézett az emberek szemébe, tekintete nyugodt és kiegyensúlyozott lett és folyton úgy csillogott, mintha lenne valami titka, amit csakis ő tudhat. Haja megnőtt és csillogóvá vált és a színe is olyan „normális”. Len megcsóválta a fejét. És mindezt egy év alatt elérni nem semmi eredmény a kis Tamitól. Lentről hirtelen felhangzott a lány kacagása és Len rájött valamire. Ezt a lányt már nem lehet csak úgy „lekistamizni”, mert megváltozott. De azt is tudta, hogy ilyen könnyen senki nem tud megváltozni, tapasztalatból tudta. Eszébe jutott, hogy a lány mennyit viccelődött vele, most majd visszaadja neki a kölcsönt. Megmutatja, hogy ő még ugyan az a kislány, hiába a csillogó, hosszú haj, nyugodt, bájos arcocska és vicceskedés. Ezzel a megnyugtató gondolattal zuhat álomba. Valaki hangos suttogására ébredt, amit ezer közül is felismerne:

-Szerinted felébredt már? Már egy csomó ideje alszik.

-Trey te idióta, nem tudnál hangosabban suttogni? A szomszédban nem is hallották.  -nyögte és felnyitotta a szemét. Az a bizonyos idióta, Jocó és Faust társaságában tömörült az ágya mellett.

-Jaj haver a frászt hozod rám! -kiáltotta Trey. -Mintha egy hulla támadt volna fel.

-Ha jobban meggondolod… -kezdte Jocó és vigyora arról árulkodott, hogy viccre készül, de Faust időben közbelépett.

-Meg kellene, hogy vizsgáljalak. - mondta szokásos csendes és folytott hangján.

-Ma mindenkinek ez a heppje? - morogta -Mondtam már, hogy boldogulok magam is!

-Próbáld csak meg felemelni a kezed. -bíztatta Faust

-Na nem! Ennek ma egyszer már bedőltem, inkább essünk túl rajta megint. -adta fel Len, mire Faust mindent tudó mosollyal hozzálátott.

-Tamara megvizsgált, mi? - vigyorgott Jocó és oldalba bökte Treyt is, aki szintén vigyorgott. Len csak nagynehezen állta meg, hogy ne jöjjön zavarba, inkább rákiáltott a fiúkra:

-Inkább azon gondolkodjatok, hogy ki a franc volt az, aki megtámadott!

Erre a fiúk kicsit megjuhászodtak.

-Te tényleg a frászt hoztad ránk haver. - csóválta a fejét Trey -Nem sokon múlt, hogy most tényleg meg ne halj. Szerencséd, hogy Tamara arra járt és hazacipelt. Bár őszintén szólva fogalmam sincs, hogy bírt el.

-Tamara? - szólt dühösen Len és összeszorította a száját dühében. A francba, meg kell majd köszönnie neki.

-Igen - folytatta Jocó -ő talált meg az utcán a véredbe fagyva. Azt mondta, hogy akkor már senki nem volt ott körülötted. Te meg olyan élettelennek látszottál, mint egy zsák…

-De végre elmondhatnád, hogy ki intézett el ennyire -vágott közbe Trey.

-Nem intézett el!- kiáltott dühösen Len -Csak éppen hátba támadott.

Trey és Jocó várták a folytatást, mire Len leírta a titokzatos sárkányos-csuklyás egyént.

-Nem túl happy a színvilága - jegyezte meg Trey a fekete sárkányra és köpenyre utalva, de közben ő is elgondolkodott. -Nem láttál rajta orákulumharangot? -kérdezte.

-Még az arcát sem láttam, nemhogy a kezét! -szólt Len indulatosan -Mondom, semmi olyat, ami alapján azonosíthatnánk. Csak azt tudjuk, hogy ismeri Yoh-ot. És ez bőven nem elég ahhoz, hogy megtaláljam és feltrancsírozzam!

-Kit akarsz már megint feltrancsírozni? - lépett be mosolyogva a szobába Yoh. Len már a puszta jelenlététől megnyugodott némileg.

-Azt, aki ezt tette velem -mutatott a kötésekre Len.

-Megértelek. - mondta egy hang az ágy elől, és bár Len nem látta, mert az ágy eltakarta, biztos volt benne, hogy ez csak Morty lehet. Észre sem vette, hogy bejött. Ez persze az alacsony növés előnye.

A fiúk a délutánt dumálással és találgatással töltötték Len titokzatos támadóját illetően, na meg hülyéskedéssel, egészen addig, amíg be nem robbant a szobába Anna és a Len kivételével mindenkit kiparancsolt „egy kis esti tornára”.

-Te most megúsztad Tao, de legközelebb te is csatlakozol a barátaidhoz. Egy kis sérülés nem akadályozhat meg az edzésben - fenyegetőzött Anna, mire Morty motyogva megjegyezte kifelé menet: -Ha a kis sérülés néhány bordatörés és karrepedés agyrázkódással társítva, akkor nem szeretnék nagyon megsérülni.

-Márpedig az lesz Törpe, ha nem fogod be a szádat! -szólt utána Anna és ő is elhagyta a szobát, majd visszaszólt Lennek: -Te meg ne vigyorogj, hanem aludj!

Len megpróbálkozott vele, de csak mocorgott, sehogysem tudott elaludni. Ráadásul kezdett éhes lenni. De nem jött senki egy darabig, Anna biztos a szokásos sorozatát nézi, és olyan megalázó lenne kiabálni. Ezen törte a fejét és már azon volt, hogy felkel fájdalmai ellenére, amikor nyílt az ajtó és Tamara lépett be rajta egy tálkával a kezében. -Mégiscsak gondolatolvasó - suhant át az agyán, de arcán már felsőbbséges vigyor terült el.

-Nahát, nahát, csak nem Tamara? -kérdezte gúnyosan és megnyomta az utolsó szót. A lány erre egy kicsit összerezzent, de bátran folytatta útját Len ágya felé.

-Nem kell olyan fensőbbségesen vigyorognod. - mondta nyugodtan -Inkább edd meg a kajádat. Kínai csirke. Sokban hasonlítotok.

-Nem értékelem a humorodat! -szólta le dühösen.

-Nem humor volt. - vágta rá immár mosolyogva Tam is és átnyújtotta a tálkát. Amikor ujjuk egymáshoz ért, mindketten öszerezzentek egy kicsit a felcsapódó szikrától. A lány gyorsan hátatfordított és már indult is volna ki, amikor Len hangja megállította.

-Öhm… Tamara?

-Hm? -fordult vissza.

-Sajna csak egy kezem van épen, amiben a tálka van. Nem tudok mivel enni. -mondta mindezt olyan hangon, mintha fizikai fájdalmat érezne a kimondásukkor.

Tam megpróbálta elnyomni mosolyát, több-kevesebb sikerrel. Visszafordult hát és leült Len ágyának szélére. Szedett egy kicsit a tálkából és a fiú szájához emelte. Len furcsán nézett rá, nem akaródzott neki megtenni neki ezt a megalózó mozdulatot. Tam csak a szemét forgatta:

-Ne legyél már ilyen gyerekes, nyisd ki a szád.

Len ingerülten nézett rá, de azért kitátotta, mire a lány beletette a rizst.

-Egyet a papa kedvéért… -viccelődött Tamara, mire Len állkapcsa megállt a rágásban és bosszúsan meredt a lányra.

-Ugyanmár! -szólt újabb falatot szedve a lány - Nyugodj már meg, csak ugratlak.

-Akkor a jövőben tartózkodj ettől, ha megkérhetlek. -mondta hűvösen Len, miután lenyelte a falatot.

-Megkérhetsz. -válaszolt vidáman a lány, mire Len lemondóan sóhajtott. Pár másodperc múlva, amíg Len legyőzte a büszkeségét, megszólalt:

-Amúgy… én… szeretném megköszönni, amit értem tettél… öh… -nyökögte zavartan Len. Tam ránézett. Len lesütötte a szemét, majd mikor újra felnézett, Tam még mindig őt nézte.

-Most mi van? Tudom, hogy erre a megköszönés-dologra még gyúrhatnék, nem kell az orrom alá dörgölni! Csak tudod, ritkán fordul elő az olyasmi, hogy megmentik az életemet, főleg lányok.

Tamara elmosolyodott és azt mondta:

-Rendben. - és újabb falatot tömött Len szájába. A fiú teljesen meg volt lepve. Mégis miért van az, hogy emellett a csaj mellett mindig tök hülyének érztem magam? -gondolta dühösen - Egy vezérrel ilyet nem tehetnek! Újra Tam szemébe nézett, de az szelíd tekintettel nézett a tálkába. Egy pillanatra Len is ellágyult. Olyan ártatlannak néz ki, mint egy kisangyal. Én meg olyan utálatos vagyok vele. Álljunk meg egy pillanatra! Mikor zavart az engem, hogy utálatos vagyok másokkal? Soha, csak…

-Mi lenne, ha abbahagynád a tépelődést, és a kajára koncentrálnál? -nézett fel Tamara.

-A frászt hozod az emberre, hogy mindig tudod, hogy mit gondol - szólt rá ingerülten Len.

-Nem tudom, hogy mit gondolsz.-jelentette ki Tam. -Te viszont folyoton dühös vagy.

-Én nem is vagyok dühös! -mondta, mire Tam irónikusan felhúzta az egyik szemöldökét.

-Na jó, néha. - egyezett bele Len - De csak mert ideges vagyok.

-Miért vagy ideges? - kérdezte Tam lágy hangon.

-Miattad.- csúszott ki Len száján a válasz, amire Tam meglepve kapta fel a fejét.

-Miattam?- kérdzte.

-Igen, mert idegesítesz.- vágta ki magát Len nagy nehezen.

Tamara belebámult a tálba.

-Hát jó. - mondta és a következő falatot nyújtotta Lennek. A fiú alig bírta lenyelni, mert ki tudja miért, összeszorult a torka Tam arckifejezése láttán. Ha megbántott lett volna, azt értette volna, de az hideg és közömbös maradt, ami még rosszabb volt a sok mosoly és csillogó szemek után.

-Talán mondanom kellene valamit- gondolta zavartan Len, de képtelen volt rá. Miután kifogyott a tálka, Tamara egy szó, vagy tekintet nélkül vonult ki a szobából.

3. FEJEZET

Rejtélyes módon Len egész este ideges volt, még aludni sem bírt, pedig tudta, hogy az elősegítette volna a gyógyulását. Csak ült felpolcolt háttal és gondolkodott. Egyszer csak megjelent Bason.

-Mester, aludnia kellene. -mondta.

-Tudom Bason! - csattant fel Len. -Ha tudnék, biztos aludnék!

-Ha bántja, hogy összeveszett Tamara kisasszonnyal, akkor talán tennie kellene valamit. - mondta bátortalanul Bason, mert még most sem mert tanácsokat adni gazdájának, ugyanis annyira hangulatfüggő volt, hogy nem tudta, hogy hogyan reagál majd. Bár mióta Yohval volt, sokkal többször hallgatta meg a tanácsait és még rá sem kiáltott. Azonban most rossz pillanatot fogott ki.

-Ki mondta, hogy miatta nem tudok aludni?- kiáltotta -Ha tudni akarod, épp a feketesárkányoson gondolkodtam! És különben is, bántott engem valaha, ha megsértettem valakit?

-Nem mester.

-És kértem valaha bocsánatot valakitől?

-Nem mester.

-Akkor nem fogok emiatt a lány miatt sem! Értetted Bason?

-Igen mester. -mondta Bason, majd kis szünet után hozzátette -De valamikor el kell kezdeni -és gyorsan eltűnt, mielőtt Len válaszolhatott volna.

-Ugyanmár. - morogta Len -Csak egy hisztis kislány!

Egyszercsak hangfoszlányok ütötték meg a fülét. Fülelni kezdett és észrevette, hogy a nyitott ablakon jönnek be a hangok. Méghozzá Pilica és Tamara hangja. Közelebbhajolt az ablakhoz, és látta, hogy a mellette lévő ablak ki van nyitva, és ott beszélget a két lány. Bizonyára valamelyikük szobájában összegyűltek beszélgetni. Kicsit mégjobban kihajolt az ablakon, így már jobban hallotta őket.

-… és azt mondta, hogy miattam. -hallotta Tamara hangját - De egyszerűen nem értem, hogy miért utál ennyire. -hangja elkeseredetten csengett.

-Ugyanmár - szólt Pilica hangja -Ne vedd ennyire a szívedre, Len mindenkivel ilyen.

Kis csönd. Majd újra Tamara hangja.

-Nem értem, hogy lehet valakiben ennyi gyűlölet, főleg azok iránt, akik sosem ártottak neki. Sőt, barátkozni próbálnak vele. Már a legtöbb emberrel sikerült újra összebarátkoznom mióta hazajöttem, de ő kifog rajtam. Még mindig átnéz rajtam.

-Ezen ne csodálkozz Tam. Len az összes lányt levegőnek nézi. Észre sem veszi, hogy az utcán csaj megbámulja. Kár, pedig helyes srác. -Pilica hangja mosolygósan csengett. -Kíváncsi vagyok kinek fog sikerülni felkelteni a figyelmét.

-Vagy egyáltalán sikerül-e valakinek. - mormolta elgondolkodva Tamara.

-Na igen. -csend hallatszott, majd valamelyikük ásított.

-Én lassan megyek Pilica. Mióta Lennel éjszaka is virrasztottam, nem vagyok képes rendesen kialudni magam.

-Rendben van. Jó éjszakát. És ne feledd, hogy ne rágd magad Lenny miatt, az új Tamara már nem csinál ilyeneket. -szólt Pilica.

-Igazad van. - hallatszott még Tamara hangja, de a többit Len nem hallotta, mert a lányok eljöttek az ablakból.

Visszadőlt az ágyára és szörnyű érzés kerítette hatalmába. Érezte, hogy olyan dolgot kell tennie, amit még sosem tett: bocsánatot kell kérnie egy lánytól. Akárhogy csűrte csavarta magában és keresett kiskapukat; a lényeg ugyan az volt. Tamara ápolta őt egy hétig és kedves volt vele, ő pedig azt mondta, hogy idegesíti, tehát megbántotta. Hogy ezek a lányok minden kis hülyeségen képesek megsértődni - dünnyögte mérgesen. De inkább magára volt mérges, amiért ennyiszor bukkan fel az agyában Tamara mosolygós szeme és vidám mosolya.

Másnap, hála Faust hathatós orvosi segítségének, már sokkal jobban érezte magát, még az ágyból is képes volt felkelni. Nagynehezen felöltözött és lebicegett a földszintre, ahol a többiek már nagyban reggeliztek. Amikor megjelent az ajtóban Trey felkiáltott:

-Hé haver! Hát te itt lenn? Azt hittem, már sosem akarsz felkelni, és egész nap lustálkodsz megint!

A többiek is felkapták a fejüket és Faust csendesen megjegyezte:

-Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet mozognod. Még elég törékeny az egészséged.

Len dühösen válaszolt:

-Még hogy törékeny! Sosem voltam jobban.

Ebben a pillanatban vette észre az asztal végében ülő Tamarát, de a lány rá sem hederített, csak evett tovább. Len is leült az asztalhoz, és szedett magának is rizst. Evés közben néha vetett egy-egy pillantást Tamara felé, de egyszer sem sikerült elcsípnie a pillantását. A lány mellett Lyserg ült, akivel élénk beszélgetésbe merült. Bólogatott, magyarázott és a fürtjei csak úgy repkedtek, amikor hátravetett fejjel nevetett.

-Megváltozott, ugye? -kérdezte egy hang melette.

-Mi? - ocsúdott fel.

-Azt mondtam, hogy láttad-e, hogy Tamara mennyire megváltozott -ismételte meg a vigyorgó Yoh előbbi mondatát.

-Ja, észre sem vettem -morogta a tányérjába Len és a reggeli további részében a világért sem emelte volna fel a fejét.

A reggeli végeztével mindenki szedelőzködi kezdett és suliba indultak. Len hamarosan azok kapta magát, hogy egyedül maradt Tamarával és a Faust-Eliza párossal, de utóbbiak hamar felszívódtak, bizonyára valami eldugott hely felé vették az irányt. Tamara összeszedte a koszos tányérokat Anna parancsa szerint, és a konyha felé indult. Len, pedig nem találta a helyét, csak kóválygott a lakásban, valami értelmes elfoglaltságot keresve. Végül a nappaliban kötött ki és a guandaóját kezdte élesíteni. Egy pár pillanatig csend volt, aztán egy hatalmas robbanás rázta meg a házat és Tamara sikoltása hallattszott. Len azonnal felpattant és két ugrással a konyhában termett. Illetve a konyha hűlt helyén. Ugyanis a plafonon egyszerűen eltűnt és a falból sem sok maradt. Így Len jól láthatta, ahogy a fekete sárkány a karamai közt Tamarával repül el. Összeszedte az erejét és egy hatalmas sámánugrással a sárkány hátán landolt. A feketeköpenyes hátrafordult és egy gúnyos kis kacajt hallatott.

-Már megint te? -kérdezte

-Igen én! És most nem menekülsz ellenem? -kiáltott Len

-Menekülni? -szólt gúnyosan a csuklyás -Hiszen te is alig élted túl a támadásomat.

-Ez most másképp lesz! -kiáltott Len, és megpróbálta Bason a fegyverébe küldeni, de ő is érezte, hogy még nem erősödött meg eléggé.

-Látod? Még ezt az egyszerű dolgot tudod megcsinálni? Akkor hogy akarsz legyőzni? Szánalmas vagy!

Ekkor Len pillantása az ájult Tamara arcára esett, és a düh és energia elöntötte. Felragyogott az arany fény a guandaója körül. Kihasználva a meglepetés erejét támadott, és sikerült is megsebesítenie a sárkányt. Ettől a szellem annyira meglepődött, hogy elejtette Tamarát. Len gyorsan kapcsolt:

-Bason! Ki a guandaóból és tompítsd az esését!

-De mester!

-Tedd, amit mondtam! -kiáltotta.

Az aranyfény eltűnt, és Bason már repült is Tamara után. A csuklya alól csodálkozó hang hallatszott:

-Csak azért raboltam el a lányt, hogy Asakurát bosszantsam, de úgy tűnik, téged jobban felhúzott. -kegyetlenné vált a hangja -Csakhogy engem te nem érdekelsz! -kiáltotta, mire a sárkány egyetlen mozdulattal lesöpörte magáról a harcképtelenné vált Lent, és elszállt, csak a gúnyos kacagás hallatszott. Len, pedig zuhant a föld felé…

4. FEJEZET

Len, miután a feketesárkány lesöpörte a hátáról, a föld felé zuhant. Érezte, ahogy az ellenszél az arcába csap és alig kapott levegőt. Szemével a földet kutatta, de sehol nem látta Tamarát vagy Basont. De ami aktuálisan jobban aggasztotta, hogy semmi ötlete nem volt, hogy ő maga, hogy fogja túlélni a zuhanást. A kérdést egy hatalmas tölgyfa oldotta meg. Len becsukta a szemét, nehogy egy ág kiüsse és összegömbölyögött. Az ágak dobálták egymás között, és a gallyak összekarcolták, de legalább tompították az esést. A földetérés ettől függetlenül csöppet sem volt kellemes, hatalmas puffanással esett le az utolsó ágról. Nagyot nyögött, és érezte, hogy a bordái minimum megrepedtek. Mégis feltámaszkodott és körbenézett. Meg is látta, akit keresett, Tamara nem messze tőle feküdt egy fa alatt. Odakúszott hozzá, ott találta Basont is.

-Sikerült?- kérdezte.

-Igen, bár majdnem későn érkeztem mester. -válaszolt a szellem.

Len odahajolt felé, az arcát vizsgálta, sebesülés után kutatva. Ekkor Tamara kinyitotta a szemét.

-Szappan… - suttogta.

Len enyhén szólva megütközött.

-Tessék? Szappan? Egy köszönöm ideillőbb volna. -mondta és összeráncolta a homlokát. Tamara halványan elmosolyodott.

-Nem… Anna szappanoperájára gondoltam. Tudod, jön a bátor hős, aki megmenti az elrabolt lány és megküzd a sárkánnyal.

Len még mindig értetlenül nézett rá, majd elmosolyodott, persze csak egész halványan. De azért Tamara is észrevette.

-Nahát, azt hiszem, most látlak először őszintén mosolyogni. - szólt és feltápászkodott, majd amikor Lenre nézett, rémülten látta a sérüléseit.

-Te mindig vérzel a közelemben? - rótta meg viccesen. De Len komolyan nézett rá, erre ő is zavarba jött.

-Tudod, szeretném megköszönni, hogy megmentetted az életemet. - szólt halkan, de hallhatóan.

-Akkor tehát kvittek vagyunk - mondta Len - mert én meg bocsánatot akartam kérni, a tegnap esti viselkedésemért…

De Tamara elnémította:

-Csak akkor mondd, ha komolyan gondolod.

-Tudod, mekkora erőfeszítésembe került ezeket kimondani, te meg félbeszakítasz. - morgott Len, és Tamara elmosolyodott, de még várt -Komolyan gondolom - vallotta be nehezen Len, de nem nézett a lány szemébe. 

-Akkor oké- mondta a lány és felsegítette a fiút -Szerintem menjünk be és bekötözlek.

Nagy nehezen tényleg beevickéletek egymást támogatva, majd Tam rögzítette Len hátát. Mivel így a mozgásterük eléggé leszűkült, nem volt más választásuk, mint beszélgetni. Len meglepetésére elég jól ment. A lánnyal könnyű volt beszélgetni, mert sokat kérdezett, és megnevetette, amivel kicsit oldotta a feszültséget. Kitárgyalták az eseményeket és barátaikat. Persze Tamara csupa jó szándék volt, Len pedig pont az ellenkezője, így ezen is jól összevitatkoztak, de a kellemes módján. Később Tamara felvetette az ötletet, hogy videózhatnának, a fiú pedig támogatta. Közösen választottak egy filmet, ami valljuk be még nem sámánoknak is nehéz feladat, de ők Tamara tapintatának hála megoldották. A kanapén egymás mellett ültek le, először tisztes távolságban, de Tamara felnevetett:

-Ne légy már ilyen nyuszi! - és közelebb húzódott. Nem mintha Len nagyon bánta volna, csak még elég új volt neki egy lánnyal kettesben videózni. Először azt kívánta, bárcsak érnének már haza Yohék, majd azt, hogy sose érjenek haza. Ám a film lassan lekötötte a figyelmét, majd a végén, amikor a szereplősor is lement, oldalra nézve azt látta, hogy Tamara a vállára dőlve egyenletesen szuszogva alszik. Elmosolyodott, és óvatosan lefektette a lányt a kanapéra és egy takarót terített rá. Amikor felhúzta a lány álláig, nem tudta megállni, maga sem tudván, hogy mit cselekszik, megsimította Tamara arcát az ujjával. Olyan édes volt, ahogy aludt, és olyan puha volt a bőre. Tamarának egy pillanatra megrebbent a szeme: -Len? -kérdezte, de rögtön be is csukta és aludt tovább. Lent valami melegség öntötte el, valami jóérzés, de nem tudta, hogy mi az. Nem is gondolkodott, csak leült Tammal szemben egy fotelba. -Valamit tennem kell ez ellen a sárkányos ellen. Ha már a barátaimat is veszély fenyegeti, akkor nekem kell lépnem. Fel akart állni, hogy elinduljon, de beléhasított a fájdalom. -Na, ez így nem fog menni - mondta szitkozódva. Visszadőlt hát, hogy megoldáson törje a fejét, de abban a minutumban el is aludt. Arra ébredt, hogy Yoh és Trey hangját hallja: -Te jó ég, mi történt itt? Földrengés, vagy mi?

Kinyitotta a szemét, és rögtön ráförmedt Treyre suttogva: -Maradj már csendben! -szólt és Tamara felé bökött a fejével. -Alszik.

Trey sóbálvánnyá meredt és már nyitotta volna a száját, hogy valami frappánsat mondjon, de Len egyetlen szikrázó pillantása elég volt, hogy megmásítsa mondanivalóját. Szintén suttogva kérdezte: - De azt azért elmondhatnád, hogy mi történt itt. - utalt a konyha maradványaira. -Megint a feketesárkányos?

Len bólintott. - Igen. El akarta rabolni Tamarát. - mondta zordan.

-Tamarát? Miért?- kérdezte hökkenten bekapcsolódva a beszélgetésbe Yoh.

-Hogy téged bosszantson.- válaszolt Len, és rosszérzés kapargálta a torkát. Tudta, hogy Yoh nem tehet semmiről, de tudtán kívül miatta sérült meg Tamara. És miért pont Tamarát akarták elvinni? Lehet, hogy van köztük valami?

Tudta, hogy igazságtalan, ezért lesütötte a szemét, de a rosszérzése nem múlt el. Mikor felnézett Yohra, látta, hogy összeráncolja a szemöldökét.

-Kevés dolog van, ami bosszant-, mondta suttogva -De ami leginkább, az az, ha bántják a barátaimat.

Trey bólintott. -Ennek most már tényleg a végére kell járnunk.

Ekkor Tamara mocorogni kezdett, nagyot nyújtózkodott, és kinyitotta a szemét. Végignézett mindenkin, majd tekintete megállapodott Lenen.

-Jó reggelt! - mondta mosolyogva.